Exit 82-es évjáratú békéscsabai DJ. Zenével korán kapcsolatba került, ugyanis nagyapja Békés-megye legelismertebb zongorahangolója volt és a családjának több tagja is zenélt különféle hangszereken. Így már gyerekkorában bekerült ő is ebbe a körfogásba, zongorázni tanult 4 éven keresztül. Majd jöttek az elektronikus zenék gyűjtése, később pedig a DJ-k világa és a technikák is megfogták. Nagyjából 8 éve kezdte el ilyen téren zenei pályafutását, először populárisabb zenei stílust képviselt, akkor még CD lejátszókkal, majd 2001-ben specializálódott a techno-ra, akkor már mindinkább a bakelit képviselte őt a szettjeiben. 2004-ben felköltözött Budapestre, majd nem sokkal utána magyarország legnagyobb discotechnikai cégéhez, a Zaj Stúdióhoz került. Itt minden technikai eszközt megismert és komoly technikus vált belőle. Itt került kapcsolatba a Finalscratch technikával is, amit mai napig használ. 2005-ben pedig a Zaj Stúdió és a kelet-európai (Szlovák) Stanton nagykereskedés által hozzájutott egy Finalscratch2-hőz, így ő lett Magyarország hivatalos FS2 DJ-je.
Jelenleg a Partyscan internetes portál hivatalos DJ-je, illetve 2005-ben kapcsolódott a Technowar csapathoz is.
Fellépései főként Békés-megyei egészére terjed ki, de mára már ez kiszélesedett és mind nagyobb körben kezdi járni az országot is. Zenéjét a dallamosabb, de pörgős, dinamikus techno, tech-house jellemzi. Kedvenc kiadványok: Esquisi Tekk, Recycled Loops, Shake Records, Pornographic
2002 óta produceri munkákkal is foglalkozik, néhány trackjét manapság is játsza Marc Times és Smith is.
Fontosabb helyek, ahol megfordult már:
Synthetic Technology/Spectrum � Békéscsaba
Manhattan Jam � Békéscsaba
Bástya Disco � Orosháza
Club Eldorado � Békéscsaba
Renegade Disco � Békéscsaba
Park Disco � Nagyszénás
Club Nádas � Doboz (saját szervezésű club)
Royal Disco � Telekgerendás
Club Rio/Ibiza � Újkígyós
Club Twister � Mezőkovácsháza
Club Joker � Medgyesegyháza
Caribic Disco � Dombegyháza (saját szervezésű party-k)
Club Fantasy � Budapest
TV torony - Pécs
Kashmir - Budapest
Blue River állóhajó � Budapest
Hungarian Techno Festival - Freeport Music Club - Budapest
Külföldi DJ-k akikkel együtt játszott:
Marc Times, Rino Cerrone, Markantonio, Vladimir Acic, stb.
Honlapja: www.djexit.atw.hu
|