H Á Z I G A Z D A | H A Z A I | K Ü L F Ö L D I


Pet Duo Kne'Deep - Brazília

Ana Luisa Gelfei és David Merlino 1994-ben találkozott a Hell Klubban, ez a hely legendássá vált a Sao Paolo underground "vérvonalában". Megismerkedésük után nem sokkal itt tartották meg esküvojüket is. Azóta már hosszú utat tettek meg együtt.
Az Orypabu Rave-en, 1997-ben játszottak eloször közönség elott. Két évnyi kemény munka után megkapták az egyi kvezeto Brazil Techno club az "A Lôcá"-ban. Már ez az év hatalmas elismerést hozott számukra. A pénteki "A Lôcá" fantasztikus bulik elismeréseként elyerték "Az év residentje" címet, amit minden évben a latin amerikai zenei újságok szavazatai alapján a legsikeresebb, legígéretesebb DJ-nek ítélnek oda.
2000-ben a PET Duo meghívást kapott Londonba, ahol Chris Liberator, Guy McAffer, Gaetano Parisio, a DDR és Gizelle mellett Antiworld és Remix bulikon játszottak. Ekkor figyeltek fel rá a Red Bull Zeneakadémia szervezoi… A következo évben már postázták is a meghívót a PET Duo részére. Kiváltságos helyzetben érezhették magukat Davidék, hiszen mindössze 1600-an vehettek részt ezen az eseményen. (Egytol egyig fiatal tehetség, a világ minden tájáról.)
Még ebben az évben beindították saját parti-sorozatukat Brazíliában, olyan neves vendégekkel, mint D.A.V.E, Marco Bailey, Christian Valera.
2002-ben újabb erofeszítéseket tettek, hogy bekerüljenek a techno "nagyjai" közé. Dj Rush felkérte oket, lépjenek fel vele európai turnéján. Ez bizonyította, megérte mindent feladni és csak a zenére kocentrálni hosszú éveken keresztül. A turné során Málta, Ausztria, Németország valamint Luxemburg után következett Spanyol ország. Ekkorra a PET Duo már nemcsak Rusht, hanem Christian Valerát is kísérték. Minezen meghívások elorevetítették a páros növekvo sikerét.
A PET Duo DJ-ként nemcsak technikai tudásukkal, hanem karizmájukkal, attitudjükkel szereztek egy eros rajongó bázist. Megtartották "A Lôcá"-beli rezidens estéjüket, hozzáfogtak egy saját album írásához, ezen felül minden szombaton este musort vezetnek egy brazil országos rádióadónál.
Évről évre bizonyítják elkötelezettségüget munkájuk iránt, maximálisan kihasználva a lehetoséget, hogy minél több hívet szerezzenek imádott zenéjüknek.
Hatalmas bizalom, eltökéltség, kitartás és egyedülálló tehetség kellett, hogy elismert és a DJ-k körében is elfogadott techno "terjesztokké" váljanak… Mixeikben érezheto a funky-s véna, de ettol függetlenül zenéjük kemény techno tud maradni… Ezen felül sikeresen megszelídítették a 2mixer-4lemezjátszó felállást, így válhatott a PET Duo szinonímájává a "tökéletes összhang"! Oka és következménye is elválaszthatatlanságuknak az az örökkétartó szerelem a techno iránt, ami igazán egyedülállóvá teszi oket.
Ha valakinek gusztusa támadt egy kis különlegesen "szervírozott" techno-estre, akkor Ana és David a megfelelo chef-választás.


Fellépései:

2007-06-16 - Nyárnyitó Megaparty
2006-06-17 - Nyárnyitó Megabuli!